2014. május 16., péntek

Nyelvzsenik kora

A nyelvtanulás kényes kérdés - vágyunk a tudásra, de tenni érte...

Na persze azzal a trükkel, hogy a diploma csak nyelvvizsga ellenében adható ki, megnőtt a nyelvileg is művelt emberek száma, legalábbis az értékes dokumentum kézhezvételéig. Sokan ezután többet elő sem vették kínkeservvel megszerzett tudásukat.

A nyelvtudás egyebekben kulcs számunkra egzotikus kultúrák megismeréséhez, messzi földi új barátok szerzéséhez, hazánkban szokatlan dolgok elsajátításához, vagy épp saját tudásunk átadásához olyanok számára, akiknek a mi világunk a különleges. Az idegen nyelv ismerete tehát egy gazdag utazás térképe lehet, ami a navigációhoz nélkülözhetetlen. Másrészt az aktív baráti kapcsolatok a szókincs gyarapodását és a nyelvi fejlődést is elősegítik, ezáltal szórakoztatóbb és könnyedebb a (tovább) tanulás.

De az út döcögős. Le kell győzni saját mumusainkat, úgymint lustaság, kedvetlenség, monotonság, fáradtság, hiábavalóság-érzés, beleuntság, és a többi. Gyakran épp ezek miatt akadunk el félúton, s újrakezdeni végképp lehangoló.

Legyen konkrétan kitűzött célunk: fix időpontig pontosan meghatározott szint elérése. Ha ezt a tervünket le is írjuk (pl. a vécé falára, avagy a naponta forgatott naplónk borítójára, ahol gyakran szemünk elé kerül), akkor fejünk szívesebben működik együtt ezzel az ütemtervvel. Van olyan nézet, mely szerint a realitás fontos tényező: ha túl merész álmunk van (pl. irreálisan közeli időpont a sikeres nyelvvizsgára), akkor épp az "elképzelhetetlen" érzés fojtja el a tüzet, míg mások szerint egy ilyen cél aktivitásra sarkallja elménket.

Mivel a siker hamis önismerettel elérhetetlen, most mindenki szálljon magába, vajon melyik kategóriába tartozik. Ezek után mernénk három hónapon belüli időpontot kitűzni? Legyen a terv egy szabadon választott nyelv nulláról indulva középfokig.

Nem hinnénk? Oh! És az egy év alatt két nyelv középfokon? :)

Gaál Ottó tudhat valamit. Nem gondolja, hogy különleges ajándéka van nyelvérzék terén, de Európában biztosan egyedülálló a tudásszintje: 27 nyelvből minimum középfokú nyelvvizsga, aktív nyelvhasználat még a múlt évezredből.

Tíz év kutatómunka alapján kidolgozott tematikával a sikert ígéri mindenkinek, aki tényleg akarja. Referenciája közismert személyeket is megnevez, kicsinytől nagyig mindenkinek meri ajánlani módszerét. Az árképzési politikája is követendő: elérhető ár, amiért nem is érdemes koppintani. Szinte anyagárban van a teljes nyelvanyag, ami a házhoz szállítással is csak 23.490 Ft, és végzősei szerint annyira komplex, hogy semmiféle kiegészítő forrás után nem kellett koslatni. Jelenleg már 8 nyelvből vásárolható meg a középszint, több iskolában már csak az ő elképzelésével oktatnak idegen nyelvet.

Folyamatosan könyvbemutatókat tart országszerte, magam is oda sietek máris. Igazán felcsigázott, mert van egy nyelv, ami oly kedves a szívemnek...

A titok nyitja :)

2014. május 2., péntek

Répatorta

Ez nagyon bejött. Répasüti kutyva technikával.

Irányadóként egy netes recept gyors memorizálása vezetett (3 tojás, 30 dk llisz, 30 dk répa, 1 citrom, 20 dk porcukor, 1,5 dl olaj vanilincukor, sütőpor). Ezt egy picit variáltam csupán a kőleves hozzávalói szerint. Mesés lett.

A 3 tojás fix, nem tévesztettem el. Viszont a méricskézéshez nekem nincs türelmem. Mérleg nélkül is lehet számolni: fél csomag cukor könnyen felezhető = cirka negyed kiló.

Habverésre jobb tálkába a sárgák 25dk kristálycukorral (mert nincs ló), balba fehérek piciny porcukorral. Mindkettő szépen fehéredik a csapkodástól. A sütő már hevül.

Sárgáék erősítenek: 25 dk (mert csak ennyit találtam) apróra reszelt répa [ennek súlyát abból sejtem, hogy a két darab volt ötvenöt deka a vásárláskor, és a nagyobb ment a bablevesbe a minap] - no, ez megvadította a süti színét -, és 25-30 dk réteslisztbe kevert 2 vanilincukor, 1 sütőpor.

Eddig szinte tartom a receptet. Ki ne felejtsem nagyi titkát: csipetke (finomított) , mert kiemeli az ízeket.

Citrom híján 8 szem citrompótlót egy kanálnyi vízben folyósítottam, s a kb. decinyi olajjal a masszához kevertem. Kb., mert szemre mértem ezt is az üveg literjéhez arányosítva. De sűrűnek éreztem, ezért tejföllel könnyítettem rajta (ez máskor is jó csel). Kb. 2,5 decit vett fel, ezért gondolom, hogy a liszt megvolt harminc deka. A tejfölt (vagy más "talajlazítót") mindig fokozatosan adagoljuk, hiszen a pontosan kimért liszt és liszt között is lehet minőségi különbség.

Végezetül persze a felvert fehérje. Óvatosan, nem összetörni.

És akkor a teszt. Édesanyám mindig azt mondta, a piskóta finomsága itt dől el. Ezért ezt mindig segédkeztem minősíteni. Ő pedig mindig hagyott nyalatot bőven. Most visszagondolva... biztosan mosolygott. :)

Ezidáig úgy tudtam, répatorta készül. De sehogy sem jut eszembe, hol van az ehhez az adaghoz tökéletes méretű "feles" tepsi, pedig látom magam előtt, ahogy az utamba állt folyton folyvást. De azt már nem látom, merre dugtam el, hogy ne aggasson tovább. A teljes méretűben viszont úgy elterül a tészta, olyan vékony lesz, hogy eddig még mindig túlsütöttem.

Kóstolgatva a kutyvát biztos voltam benne, hogy egyike a legsikeresebb alkotásaimnak. Csúnya lenne a sütésen megbukni. Hogyan tovább?

A káosz csak kívülállóknak borzalmas, akik átlátják, ihletet kapnak.

Muffin!

Karácsonykor jól leértékelték az utolsó darabokat a háztartási osztályon. Nagyon helyes! Így lett muffinsütő-tepsim, rögvest kettő is, ismerve fiaim adagjait. Akkor a legkisebb úgy kritizált, hogy minek nekem ilyesmi, sosem fogom használni. Hát bevallom, a majré kicsit futkározott bennem, de aztán egész felvillanyozódtam. "Majd vigyázok a sütésnél."

Haha! Én?

Mióta tavaly igen szigorú áldozattal megszereztem az új tűzhelyet, mégcsak égettem benne. Aztán feladtam a próbálkozást, és elkönyveltem magamban, hogy a süteménykészítésre kapott tálentumom a sok költözésben elkallódott.

De most... most eljött a sosem.

Ahogy lennie kell: a forró sütő teljes gőzzel, muffinjaim szépen emelkednek, majd mikor már stagnált a magasságuk, kevés időt még ráhagyva végül takarékra húztam a lángot. Aztán imádkoztam, hogy jó legyen. Mert a kutyva... hát az ígéretes volt nagyon!

Nyilván a jó szerencse is kellett, nem vitatom. Mikor már kiszedtem volna, mert türelmetlenség gyötört, emlékeztettem magam, hogy kivételesen teljesen lehúztam a gázt. Nyugi, nem fog megégni. Előbb-utóbb összeszokunk, mint a többi sütővel is.

Végül tökéletes lett az időzítés. Pont akkor kellett kiszedni. Se nem előbb, se nem később. Bitang jó lett!