Répatorta

Ez nagyon bejött. Répasüti kutyva technikával.

Irányadóként egy netes recept gyors memorizálása vezetett (3 tojás, 30 dk llisz, 30 dk répa, 1 citrom, 20 dk porcukor, 1,5 dl olaj vanilincukor, sütőpor). Ezt egy picit variáltam csupán a kőleves hozzávalói szerint. Mesés lett.

A 3 tojás fix, nem tévesztettem el. Viszont a méricskézéshez nekem nincs türelmem. Mérleg nélkül is lehet számolni: fél csomag cukor könnyen felezhető = cirka negyed kiló.

Habverésre jobb tálkába a sárgák 25dk kristálycukorral (mert nincs ló), balba fehérek piciny porcukorral. Mindkettő szépen fehéredik a csapkodástól. A sütő már hevül.

Sárgáék erősítenek: 25 dk (mert csak ennyit találtam) apróra reszelt répa [ennek súlyát abból sejtem, hogy a két darab volt ötvenöt deka a vásárláskor, és a nagyobb ment a bablevesbe a minap] - no, ez megvadította a süti színét -, és 25-30 dk réteslisztbe kevert 2 vanilincukor, 1 sütőpor.

Eddig szinte tartom a receptet. Ki ne felejtsem nagyi titkát: csipetke (finomított) só, mert kiemeli az ízeket.

Citrom híján 8 szem citrompótlót egy kanálnyi vízben folyósítottam, s a kb. decinyi olajjal a masszához kevertem. Kb., mert szemre mértem ezt is az üveg literjéhez arányosítva. De sűrűnek éreztem, ezért tejföllel könnyítettem rajta (ez máskor is jó csel). Kb. 2,5 decit vett fel, ezért gondolom, hogy a liszt megvolt harminc deka. A tejfölt (vagy más "talajlazítót") mindig fokozatosan adagoljuk, hiszen a pontosan kimért liszt és liszt között is lehet minőségi különbség.

Végezetül persze a felvert fehérje. Óvatosan, nem összetörni.

És akkor a teszt. Édesanyám mindig azt mondta, a piskóta finomsága itt dől el. Ezért ezt mindig segédkeztem minősíteni. Ő pedig mindig hagyott nyalatot bőven. Most visszagondolva... biztosan mosolygott. :)

Ezidáig úgy tudtam, répatorta készül. De sehogy sem jut eszembe, hol van az ehhez az adaghoz tökéletes méretű "feles" tepsi, pedig látom magam előtt, ahogy az utamba állt folyton folyvást. De azt már nem látom, merre dugtam el, hogy ne aggasson tovább. A teljes méretűben viszont úgy elterül a tészta, olyan vékony lesz, hogy eddig még mindig túlsütöttem.

Kóstolgatva a kutyvát biztos voltam benne, hogy egyike a legsikeresebb alkotásaimnak. Csúnya lenne a sütésen megbukni. Hogyan tovább?

A káosz csak kívülállóknak borzalmas, akik átlátják, ihletet kapnak.

Muffin!

Karácsonykor jól leértékelték az utolsó darabokat a háztartási osztályon. Nagyon helyes! Így lett muffinsütő-tepsim, rögvest kettő is, ismerve fiaim adagjait. Akkor a legkisebb úgy kritizált, hogy minek nekem ilyesmi, sosem fogom használni. Hát bevallom, a majré kicsit futkározott bennem, de aztán egész felvillanyozódtam. "Majd vigyázok a sütésnél."

Haha! Én?

Mióta tavaly igen szigorú áldozattal megszereztem az új tűzhelyet, mégcsak égettem benne. Aztán feladtam a próbálkozást, és elkönyveltem magamban, hogy a süteménykészítésre kapott tálentumom a sok költözésben elkallódott.

De most... most eljött a sosem.

Ahogy lennie kell: a forró sütő teljes gőzzel, muffinjaim szépen emelkednek, majd mikor már stagnált a magasságuk, kevés időt még ráhagyva végül takarékra húztam a lángot. Aztán imádkoztam, hogy jó legyen. Mert a kutyva... hát az ígéretes volt nagyon!

Nyilván a jó szerencse is kellett, nem vitatom. Mikor már kiszedtem volna, mert türelmetlenség gyötört, emlékeztettem magam, hogy kivételesen teljesen lehúztam a gázt. Nyugi, nem fog megégni. Előbb-utóbb összeszokunk, mint a többi sütővel is.

Végül tökéletes lett az időzítés. Pont akkor kellett kiszedni. Se nem előbb, se nem később. Bitang jó lett!